– MIÉRT PONT AZ ŐRZIKÉK?

” – Mi úgy gondoljuk nincs rossz gyerek, csak unatkozó.
Boldoggá tesz minket, ha a gyermek és a szülő is jól érzi magát a mi közreműködésünkkel.”

MIÉRT VAN SZÜKSÉG

külön gyerekprogramra egy esküvőn?

– Sokan kérdezték már,  rendben, most elmesélem, és őszinte leszek…

Meghívtak egy lagziba. Nekem egyből görcsbe ugrott a gyomrom, mert a gyerekünk még kicsi volt, 3 éveske. Én pedig tudtam (több nagyobb családi ebéd tapasztalatából kiindulva), hogy az én csemetémet egyáltalán nem érdekli majd a ceremónia…
Nem baj, majd kint megvárjuk a végét a templomkertben!
Nem érdekli a vőfély jópofa szövege, „nadepláne” az esküvői vacsora.
Az én gyerekemet ez érdekli: rohangálni a felszolgálók lába alatt, ünneplőben végigmászni az asztalok alatt a koszos padlón, és jó hangosan ,,anya, anya, figyelj!” kiáltásokkal magára vonni a figyelmet, amikor éppen 3 mondatot váltottam rég nem látott rokonnal/ baráttal.

Mindezt persze végignézi 50-100 ember, eleinte szánakozó, később csodálkozó, végül feddő pillantással- attól függően, hogy épp hol tartok a nyilvános gyereknevelésben. Mert, ugye valamit cselekedni kell, hogy valahogy kézben tartsd a dolgokat:
,,Kisfiam, gyere ide, itt a rántotthús!”
,,Kicsikém, ne mássz az asztal alá!”
,,Gyere ide, ülj már le, átesnek rajtad a pincérbácsik!”
,,Ha mégegyszer rád kell szólnom, nagy baj lesz!”
,,Ha nem bírsz magaddal, hazamegyünk!”

Este 11 körül úgy elfáradt, hogy az ölemben feküdt és ott aludt, míg haza nem mentünk végre.

Mit mondhatnék mást: nem éreztem jól magam az eseményen, lelkiismeret furdalásom volt végig, hogy iderángattam a gyereket, aki végig unta magát, ahelyett, hogy otthon maradtunk volna a játékai közt, és nem kellett volna időnként ingerülten rászólni, hogy ne szaladgáljon a pincérek lába alatt.

Ha akkor, lett volna ott egy kis zug, ahol felügyelet alatt játszik, elfoglalják legalább egy kicsi időre, vagy le tud feküdni este 11-kor ott a helyszínen egy kis matracra, ma bizonyosan nem lenne ilyen emlékem erről az esküvőről.

15 év kellett hozzá (és néhány hasonló esemény a saját praxisomból, később mások nyűglődésének végig asszisztálása), hogy megtaláljuk a megoldást erre az igenis létező problémára!
Hogy bebizonyítsuk, nincs rossz gyerek, csak unalmas, felnőtteknek szóló program, ahol a gyerekek csak rendetlenkedni tudnak, gyerekprogram híján!

 

Ezért van szükség ránk, az ŐRZIKÉKRE,
hogy se gyerek, se felnőtt ne maradjon ki a jó kis társasági eseményekből, csak ki így, ki úgy szórakozzon – korosztályának megfelelően!

De ezt már úgyis tudjátok:
FELNŐTTEKNEK SZÓRAKOZÁS, KICSINYEKNEK ŐRZIKÉK!